A cikk szerzője
Előszöris mondj nekünk magadról valamit
Mindenkinek, aki nem ismer engem… A nevem Viktorie Pavlová, 18 éves, harmadéves gimnazista vagyok. 15 éves korom óta foglalkozom fényképészettel, digitális marketinggel (social media, branding…) és esetnként event/project management-tel s minden azzal kapcsolatossal. A fényképészeten kívül kicsi korom óta balettezek, teniszeztem, és színművészettel is foglalkozom.
Kb. 15 éves korom óta aktív tagja vagyok egy longboard csapatnak, melyből csoportunkkal később teljesértékű brand-et alkottunk. Ekor vált számomra a marketing és a fotózás kulcsfontosságúvá. 2016-ban sikeresen elvégeztem a Digisemester-t (= digitális marketing szemeszter) a VUT-on Brünnben, ezt követően megkaptam az első szakmai gyakorlatomat, mégpedig a Socialbakers-ben, Prágában. Legutóbbi szakmai gyakorlatomat az Elite Bloggers-ben végeztem, továbbá nemrég fejeztem be két évet az Engange by Socialbakers konferencián, Inspiratív Networking-et, az igazán nagyszerű Laver Cup-ot, és a Dream Big by Marie Claire konferenciát. A tavalyi évben pedig saját képeimnek is kiállítást rendezhettem.
Miért hagytál fel a színházi szerepléssel? Szerettél volna színésznő lenni?
A helyi művészeti iskolában szerepeltem színdarabokban, ahol elvégeztem az első és második szintet, s még ha volt is lehetőségem folytatni „tanulmányaim“… azonban az időhiány és a suli miatt úgy döntöttem, inkább abbahagyom. S, hogy a színészkedés? Ez a gondolat is többször foglalkoztatott, ám az ember a korral rájön, hogy vannak foglalkozások, melyek nem felelnek meg bárkinek.
Feltételezem, hogy a baletthez még mindig szoros szálak fűznek, akkor is, ha már nem táncolsz? Mondanál nekünk valamit e tánc tipus sikereiről és félelmeiről? Bizonyára kemény meló.
A balettcipőt még 14 év (3 éves koromban kezdtem) sem akasztottam szögre, még ha már többször is elgondolkoztam rajta. Számomra ez az út nagyon érdekes és elég hosszú… Kiskoromban klasszikus balettel kezdtem (balettcipő, tütü) s az idő előrehaladtával az óráim száma növekedett, s a modern balettel (contemporary) is foglalkozni kezdtem, mely szívügyemmé vált. A klasszikus balett kissé igényesebb, hisz mégiscsak lábujjhegyen kell táncolni és a technikája sem móka és kacagás, de a contemporary számomra sokkal többet jelent. Hihetetlen tanárnőm volt, ki mára baátnőmmé vált, s ki szó szerint táncost nevelt belőlem, s neki köszönhetően ilyen erős vonzalmam a tánchoz. Azonban a modern balett sem volt mindig fenékig tejfel… pl. az erősítő gyakorlatok. A balett mellett 3 évig street dance-t is táncoltam, de a contemporary (balett) egyértelműen az én világom.
Kérlek, mesélj nekünk a fényképezésről, mikor kattantál rá, és mi tetszik benne a legjobban.
A fotózás igazából akkor ragadott magával, mikor a longboard csapatunkkal megalapítottuk márkánkat… Abban az időben, mikro kb. 14-15 éves voltam. Azóta is a fotózás rabja vagyok.
Nemrég tudatosítottam, hogy látom a fotókban - ugyanis bárhová is vigyen az utam, az adott helyszíneket képként képzelem el, s "lelki szemeim előtt látom", ki pózolna nekem, az öltözködési stílust, hogyan nézne ki teljességében és hasonlók. Mások azt mondták, hogy a legtöbb fotós ezzel így van.
A fotózás teljes procedúrája nagyon izgi, csajos szemmel nézve például. Sok új embert ismerünk meg, sokakkal kapcsolatban is maradunk, cseverészünk, sok újdonságot tudunk meg. Közös időt töltötök például a természet lágy ölén, ami a meleg estéken igazán nagyszerű. Eredménye pedig oly képekben mutatkozik meg, melyek mindkét fél számára örömteliek lesznek. Ám amit a leginkább élvezek, az a lezáró fázis - a képek átnézése, szerkesztés és az átadás, úgy a modellnek, ahogy a közösségi hálón feltűnő embereknek.
Hallottam, hogy volt egy kiállításod – ez baró. Ki segített benne? Készülsz valamilyen új projekt-tel?
Ez egy újabb hosszú történet. A kiállítás a ÁMI OPEN projekt-en belül jött létre, a táncoló város témára, s eredetileg nem is nekem kellett volna fotóznom. Ám mégis ez lett belőle, s én kaptam a lehetőséget, hogy lefotózzam a táncot híres és kevésbé híres részein városunknak. Azokkal a csajokkal fotóztam, kikkel táncolni szoktam, mi több, "olyasmit" fotóztam, amivel már ősidők óta foglalkozom, így ez a meló feküdt nekem.
Az az ÁMI segített benne, melybe járok, de a leginkább a már említett tanárnő=barátnő segített nekem, ki segített abban, hogy a projekt részese lehessek. Örökké hálás leszek neki.
Pár projekt most is cikázik a fejemben, tmeglátjuk, mi jön még.
Hogy állsz a modellkedéssel? Káprázatos csaj vagy, s igazán fotogén vagy!
Irulok-pirulok, hihi! "Valahogy" pici korom óta élveztem, ha fotóztak. Úgy gondolom, ha a fotós a kamera előtt is kipróbálja magát, könnyebb együttműködni vele. Azzal, hogy néha lefotóznak engem, jobban együtt tudok érezni a modellel, és kb. tudom, mit is érez. Rájövök, mi a megfelelő, s ellenkezőleg milyen hozzáállás kellemetlen.
Környezeted támogat Téged?
Természetesen, fantasztikus családom és legjobb barátnőim mindig mellettem állnak.
Hétköznapi társalgásban a "munkát", relatív azt, amit csinálok, szinte sosem említem… Meg kell azonban, hogy mondjam, rengeteg olyan ember vesz körül, ki odajön hozzám, s azt mondja: “csak így tovább csajszi”, azonban ismerek olyanokat is, kik nem értik, vagy nemes egyszerűséggel nem érdekli őket a dolog. És van itt egy kisebb csoport, kiknek neve a social media haters :D, mely már párszor és nem kicsit odaszúrt. Ezt mindannyian ismerjük már, s végülis ez is egyfajta támogatás és motiváció.
Hogyan győzöl ennyi feladatot? Nem kevés néha a 24 óra egy napra?
Azt mondanám, kettős személyiségem van. Az egyik a sztereotípiában él, minden nap suli, tanulás és kötelezségek. Ez az egyéniségem általánosságban véve lustább, uncsibb és sokkal kevésbé motivált. És akkor itt van a dolgozó/sulin kívüli személyiség, ki mindenre képes, a motivációmmal Dunát lehetne rekeszteni, irritálóan energikus vagyok, így a munkát, ami 48 óráig is eltartana, 12 óra alatt végzem el. Ez mind azért van, mert imádom a munkám.
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok Neked a jövőben!
Én is köszönöm és viszont kívánom!
